Üzenet a Mikulástól

KEDVES GYÖMÖREI GYEREKEK, FELNŐTTEK! Ebben az évben is ellátogatok ebbe a kedves kis faluba, igaz most egy kicsit rendhagyó formában. Majd a levelem végén elárulom a titkot!! Azt a felkérést … Továbbiak

Zárórendezvény – Gyömöre

A 2018. augusztusa óta tartó projekt egyfajta befejezéseként október 30-án Zárórendezvény került megszervezésre Gyömöre településen, mely arra volt hivatott, hogy a résztvevők több hiteles beszámolóból értesülhessenek a projekt tapasztalatairól, illetve … Továbbiak

Zárórendezvény – Szerecseny

A 2018. augusztusa óta tartó projekt egyfajta befejezéseként október 29-én Zárórendezvény került megszervezésre Szerecseny településen, mely arra volt hivatott, hogy a résztvevők több hiteles beszámolóból értesülhessenek a projekt tapasztalatairól, illetve … Továbbiak

Tanulmányút Pápán

A projekt keretében 2021. október 27-én megvalósult a következő, hatodik tanulmányút. A gyömörei és szerecsenyi települési közösségek fejlesztéséért aktívan tevékenykedő személyek ezúttal Pápára tettek látogatást. A Levéltárban tett látogatásuk alkalmával … Továbbiak

Bűnmegelőzési előadások (folyamatos)

A projekt során Gyömöre és Szerecseny településen is valósultak meg Bűnmegelőzési előadások (24, illetve 12 alkalommal). Az előadások alkalmával a résztvevők – a legtöbb esetben fiatalok és idősek, akik egyébként … Továbbiak

ÉRTÉKes beszélgetések (folyamatos)

A projekt megvalósítása során programsorozatként kerültek megszervezésre az ÉRTÉKes Beszélgetések (24 alkalom), melyek célja az volt, hogy az előadásokon, majd az azokat követő moderált beszélgetéseken keresztül felhívjuk a figyelmet a … Továbbiak

Tanulmányút Komáromban

A projekt keretében 2021. október 19-én megvalósult a következő tanulmányút. Ezúttal Komárom (kül)városába látogattak a Gyömöre és Szerecseny települések közösségi életében meghatározó szerepet betöltő, a települési közösségek fejlesztéséért sokat tevő … Továbbiak

Bringanapok

A projekt során Gyömöre és Szerecseny településen is valósultak meg Bringanapok, 3-3 alkalommal. A Bringanapokon több állomáson is teljesítendő feladatok vártak az érdeklődőkre: az akadálypályákon ügyességüket kellett kamatoztatniuk a résztvevőknek, … Továbbiak

Tanulmányút Nagyvázsonyban

A projekt keretében 2021. szeptember 27-én megvalósult a következő tanulmányút. Ezúttal Nagyvázsonyra látogattak a Gyömöre és Szerecseny települések közösségi életében meghatározó szerepet betöltő, a települési közösségek fejlesztéséért sokat tevő személyek. … Továbbiak

Tanulmányút Lakitelken

A projekt keretében 2021. augusztus 10-én megvalósult a következő tanulmányút. A gyömörei és szerecsenyi települési közösségek fejlesztéséért aktívan tevékenykedő személyek ezúttal Lakitelekre látogattak, a Nemzeti Művelődési Intézet ottani központjába. A csoport … Továbbiak

Toronyiránt Vásári Forgatag 2021 – Főzőverseny

Kedves Gyömörei Lakosok! Idén is megrendezésre kerül a Toronyiránt Vásári Forgatag keretein belül, a főzőverseny, amelyre a Polgármesteri Hivatalban van lehetőség jelentkezni! Az első 8 jelentkezőnek 5 kg húst biztosítunk … Továbbiak

Őrzők tábor 2021 – jelentkezés

Védőnői Szolgálat és Gyömöre Önkormányzata szeretettel várja gyermeküket, az „Őrzők” elnevezésű táborunkba. A tábor célja, hogy a résztvevők bűnmegelőzési, természetvédelmi és egészségnevelési ismereteit bővítsük, továbbá az, hogy a szülők segítségére … Továbbiak

Dr. Varga Judit Miniszter Asszony Pannonhalmán járt

Dr. Varga Judit Miniszter Asszony Pannonhalmán járt, ahol egyeztetett a térség polgármestereivel egy hasznos közösségi fórum keretein belül. Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a munkájához!

Tanulmányút Marcaliban

A projekt keretében 2021. június 15-én megvalósult a következő tanulmányút, amelyre sokat kellett várni, elsősorban a lassan másfél éve tartó COVID vírushelyzet következtében. Ezúttal Marcali településre látogattak a Gyömöre és … Továbbiak

Tavaszi Virágvásár Gyömörén

Szeretettel várja kedves Vásárlóit a Polgár Kertészet Gyömörén, a Polgármesteri Hivatalnál Április 20-án (kedd) és Május 03-án (hétfő) 15:00-16:00-ig.   Kérünk minden érdeklődőt, hogy legyen szíves betartani az aktuális korlátozásokat … Továbbiak

Gyászhír: Dr. Nagy Miklósné

„A tett, a szó, mit szeretetből adtál, Velünk marad, örökre elkísér.” Turóczi Zoltán DR. NAGY MIKLÓSNÉ Gyömöre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és a település minden lakója nevében őszinte részvétemet fejezem ki … Továbbiak

Szomszédünnep és elszármazottak találkozója 2020

2020. szeptember 12-én Gyömörén került megrendezésre a projekt „Szomszédünnep és elszármazottak találkozója” nevet viselő rendezvénye. A rendezvényre invitáltunk minden olyan embert, akit rokoni szálak fűznek Gyömöréhez, és szeretné megismerni a … Továbbiak

1 2 3 4 5 6