Falunap 2017

Fergeteges hangulatú és igazán sikeres falu- és családi napot tartottunk 2017. június 10-én szombaton.

Minden korosztályt, minden zenei ízlést, igényt igyekeztünk kielégíteni, hiszen nyitányként a Téti Ifjúsági Fúvószenekar alapozta meg a falunapi hangulatot.

A Háry László Általános Iskola és az „Új esély Tanoda” diákjai, Nótár Mary, a Gesztenyés Óvoda kisgyerekei, illetve a Kredenc Együttes produkciói kápráztatták el a közönséget. Ezt követően a Mórichidai Country Tánccsoport (és a meglepetésvendégek), az A 37 együttes, akik kemény rockot játszanak, illetve Hajnal Niki és vendégei: Farkas Dominika és Farkas Leila (gyömörei diákok),  szereztek felejthetetlen perceket mindenkinek.

Az esti sztárvendégek sorát a Desperado Együttes nyitotta meg, akik színvonalas műsorral, kedves és közvetlen hozzáállásukkal teljesen elbűvölték a közönséget.

Majd D.J. Dévényi Tibi bácsi és az Ő pöttyös labdái tették fel a koronát a rendezvényre, hiszen olyan fergeteges hangulatot tudott varázsolni, amit nagyon sokáig nem fogunk elfelejteni. Köszönet érte!

Az éjszaka további részében D.J. Boros Péter szórakoztatott mindenkit.

Köszönet minden főzőcsapatnak, akik részt vettek, és „jóllakatták” az idelátogatókat.

Külön köszönet a Téti rendőrőrs dolgozóinak, akik érdekes és tanulságos fegyver- és önvédelmi bemutatóval szórakoztattak minden kedves érdeklődőt

Továbbá köszönet a házigazda Kaszás Kornélnak, a hang-és fénytechnikáért Danka Leventének, Zsédely Julinak a lufihajtogatásért, a Gyömörei Polgárőr Egyesületnek, a Gesztenyés Óvoda minden dolgozójának, illetve minden segítőnek és támogatónak a szervezésben és lebonyolításban való segítségért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük