Nagy sikere volt a 2017-es Toronyiránt Vásári Forgatagnak

Hatalmas sikerrel zárult a 2017. szeptember 23-án Gyömörén rendezett Toronyiránt Vásári Forgatag. A rendezvényre, amely a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a Gyömörei Önkormányzat közös szervezésében, az előbbi szervezet EFOP-1.3.5-16-2016-00223 pályázati azonosítószámú projektjének finanszírozásával valósult meg, közel 1000 fő és több, mint 40 árus volt kíváncsi.
A rendezvény 10 órakor kezdődött. A helyi lekvár-, szörp- és pálinkakészítők 12 óráig nevezhettek a Toronyiránt Vásári Forgatag lekvár-, szörp- és pálinkaversenyére, valamint saját terményekből összeállított terménykosaraikkal, a terménykosár versenyre. A hivatalos megnyitóig is színes programok várták az érkezőket, fellépett a Téti Majorette Csoport, a gyömörei Gesztenyés Óvoda néptánccsoportja, a Hajnalcsillag Dalkör, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület tanodáinak fellépőcsoportjai, valamint nagy sikerű előadást tartott Rudi bohóc is. A Vásár Jósnője is már 10 órától várta a jövő titkaira kíváncsi embereket (a rendezvény végéig folyamatos érdeklődés volt, a Jósda előtt nagy sor állt).
14 órakor kezdődött a hivatalos Megnyitó, először Nagy Beáta, Gyömöre Község Polgármester asszonyának, utána Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnökének köszöntőjével, majd pedig Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg hivatalosan a Toronyiránt Vásári Forgatagot (ezúton is tisztelettel köszönjük, hogy Elnök úr elfogadta a meghívásunkat).
A Megnyitó után közvetlenül átadásra kerültek a következő díjak: Toronyiránt Vásári Forgatag Legjobb Lekvárja, Legjobb Szörpje, Legjobb Pálinkája, Legjobb Terménykosara. A díjakat Németh Zoltán elnök úr adta át a díjazottaknak.
Ezután a Garabonciás Együttes adott nagy sikerű koncertet. A koncert után kezdődött a Toronyiránt Váltófutás, amelyen a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület 7 megyei Tanodájának csapatai mérték össze gyorsaságukat. Az eredményhirdetésig Táncház szórakoztatta a rendezvényen megjelenteket. A Toronyiránt Váltófutás díjazottjainak Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke adta át a díjakat.
Az eredményhirdetés után következett a Toronyiránt Vásári Forgatag Legjobb Terménykosara címre nevezett terménykosarak árverése, amelynek bevételét a szervezők a gyömörei „Új esély” Tanodának ajánlottak fel.
17 órától a Romungro Gipsy Band adott 1 órás koncertet hatalmas sikerrel, kicsik és nagyok együtt táncoltak az együttes muzsikájára. Negyed 7-kor Klinga Péter, a Győri Nemzeti Színház színésze zenés előadásával szórakoztatta a közönséget. Ezután következett a Miskolci Illés EmlékZenekar koncertje, amelyen az Illés Zenekar örökzöld nótáival okoztak kellemes kikapcsolódást a rendezvényre látogatóknak. A Toronyiránt Vásári Forgatagot tűzijáték zárta.
Mindezek alatt folyamatosan zajlott a Vásár, a népi fajátékok kipróbálása, a lovaskocsikázás, a jóslás, arcfestés, kézműves foglalkozások, lekvárkóstolás.
Hatalmas összefogás eredménye a Toronyiránt Vásári Forgatag, szinte lehetetlen mindenkinek egyenként megköszönni a segítséget, így MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNJÜK AZT, HOGY HOZZÁJÁRULT A TORONYIRÁNT VÁSÁRI FORGATAG MEGSZERVEZÉSÉHEZ!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük