BESZÁMOLÓ a 2017-es évről

Nagy Beáta Gyömöre Község Polgármestere a 2017-es évről az alábbi beszámolót adja:

"A 2017-es év legkiemelkedőbb eseményével szeretném kezdeni: Amikor 2016. augusztusában, Belügyminisztériumi támogatással sikeresen felújított óvodát birtokba vehették a gyerekek, ígéretet tettünk a lakosságnak, hogy az itt található Templom, Iskola, Óvoda hármasa mellé egy bölcsőde is épülni fog. Örömmel jelenthetem, hogy 2017. novemberében a Támogatási Szerződés aláírásával megvalósulni látszik az a „mini oktatási központ”, amit megálmodtunk, így az itt felnövő nemzedék teljes mértékben megkaphatja a lelki, szellemi és testi fejlődéshez nélkülözhetetlen alapokat. Remélem, hogy így még nagyobb kedvvel és lelkesedéssel maradnak itt a fiatalok, illetve költöznek majd ide.

Az építkezés első lépéseként decemberben, a Győri Katasztrófavédelem dolgozói szakszerűen, egy gyakorlat keretein belül kivágták az óvoda udvarán álló geszetenyefát. Ennek a helyén fog épülni Európai Uniós támogatással a bölcsőde épülete. Ezúton is köszönjük szépen a Katasztrófavédelmi munkatársak önkéntés munkáját!

A pápai reptér NATO-bázissá válása miatt vált sürgetővé a 83-as főút fejlesztése, ennek alapkövét 2017. októberében már le is fektették. Győr és Pápa között egy új nyomvonal került kijelölésre, amely a településeket elkerüli. Itt 36 kilométer hosszan, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út épül, fizikai elválasztóval. 6 különszintű csomópontot és 2 turbó körforgalmat fognak kialakítani a szakaszon. A megengedett maximális sebesség az óránkénti 110 kilométer lesz. Gyömöre szempontjából ez egy kiemelkedően fontos beruházás, hiszen a mostani úgynevezett „Etli kanyar” után, Gyömöre és Tét között fog megépülni az új gyorsforgalmi út. Igazán meghatározó a település életében, hogy az egyik különszíntű csomópont ezen az úton lesz, így a két város, Győr és Pápa, nagyon gyorsan és egyszerűen elérhetővé fog válni.

November elején a Szőlő utcát, és a Tulipán utcát végig, illetve a Petőfi utca murvás szakaszát, munkagéppel járhatóbbá tettük. Köszönet érte Bóka Sándornak, aki a szabadnapját áldozta fel a munkálatokért!

Gyömöre község egész területén megvalósult a közvilágítás korszerűsítése. A már meglévő lámpatesteket cserélték le LED lámpatestekre, illetve kiépítésre került még néhány új lámpa is olyan helyeken, ahol a szakemberek szerint a területek megvilágítatlanok voltak. Ilyen például a Szőlő utca és a Hóvirág köz is.

Ebben az évben kiemelkedően sok kulturális esemény volt a faluba:

Március 18-án nagysikerű családi zenés délutánt tartottunk. A Könyvtárban Farkas Orsolya közreműködésével a gyerekek  kézműves foglalkozáson vehettek részt. A Kultúrházban az Európa Koncert-Szalonegyüttes adott egy szívet melengető, tartalmas és szép koncertet. Köszönet Takács Tibornak és feleségének a szervezőmunkában nyújtott segítségükért.

Április 7-én Stipsits Ibolya fotóművész tartott egy nagysikerű előadást, ahol a gyönyörű képei segítségével egy vonzó és érdekes világba kalauzolt el bennünket. A mind hazai, mind nemzetközi szinten elismert, számos rangos díjjal kitüntetett fotóművésznővel az élménybeszámoló után kötetlen beszélgetést folytattunk.

Április 11-én és május 9-én interaktív előadásokon vettünk részt. A „Mindennapi boldogságunk, avagy a pozitív látásmód megteremtése életünkbe” címmel megrendezésre került előadássorozatot Nagy Amélia Erika, a Három Majom Stúdió alapítója tartotta nagy sikerrel a Gyömörei Könyvtárba.

Június 10-én volt a hagyományos „Hurrá itt a nyár” elnevezésű nyárindító Falu- és családi nap. Minden korosztályt, minden zenei ízlést igyekeztünk kielégíteni, hiszen a Téti Ifjúsági Fúvószenekar, az „Új esély Tanoda” diákjai, Nótár Mary, a Gesztenyés Óvoda kisgyerekei, illetve a Kredenc Együttes produkciói kápráztatták el a közönséget. Ezt követően a Mórichidai Country Tánccsoport, az A37 együttes, Hajnal Niki és vendégei: Farkas Dominika és Leila, szereztek felejthetetlen perceket mindenkinek. Az est sztárvendégei: Desperado Együttes és D.J. Dévényi Tibi bácsi a pöttyös labdáival. Mindenki színvonalas műsorral, kedves és közvetlen hozzáállásával tette felejthetetlenné számunkra a napot! Köszönet minden főzőcsapatnak, a Téti Rendőrőrs dolgozóinak, akik fegyver- és önvédelmi bemutatóval készültek, Kaszás Kornélnak, a rendezvény házigazdájának, a Gesztenyés Óvoda dolgozóinak, Zsédely Julinak, minden segítőnek és támogatónak, illetve a Gyömörei Polgárőr Egyesületnek, akiknek itt szeretném megköszönni egész éves munkájukat, hiszen ők azok, akik rendületlenül vigyázzák álmainkat.

Májusban Rómából érkezett meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja Győrbe. Erről a lángról gyújtották meg azt a fáklyát, amely országjáró körútra indult, és érkezett meg 2017. június 30-án pénteken délután 14. órakor Gyömörére is. A láng Kajárpéc felöl jött településünkre, és a Lovászpatona felöli Gyömöre táblánál már egy komoly „delegáció” várta. Sokan végigkísérték az útján gyalogosan, kocogva, biciklivel, és volt, aki kistraktorral. Az út során nagyon sokan üdvözölték a lángot a falubeliek közül. A település legifjabb lakóját, Nödl Dominikot (5 hetes újszülött), illetve a legidősebb lakóját, Horváth Ferencné, Margit nénit (94 éves) - is „meglátogatta” az olimpia láng. Végezetül a szakasz végén, a futballpályán egy kis önfeledt játékkal, zsákba futással, 11-es rúgásokkal, sorversenyekkel, rajzversennyel, üdítővel, jégkrémmel ünnepelte mindenki, hogy sikerült teljesítenie a távot. Köszönet mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak, időseknek és fiataloknak, hogy velünk együtt köszöntötték az EYOF lángot. Köszönet a támogatónak, Kovács Tamásnak, a segítőknek, Kovács Ferencnek a szolgáltatott zenéért, a polgárőröknek: Csizmazia Imrének és Papp Lászlónak, hogy biztosították az utat, a Bozsikos ifjú focistáknak, akik szintén aktív szerepet vállaltak. De mindenek előtt köszönet a két szervezőnek, Kovács Adélnak és Cser Beátának a remek és gördülékeny lebonyolításért. Végül köszönjük Gyömöre község minden lakója nevében az Európai Ifjúsági Olimpia szervezőinek azt a megtiszteltetést, hogy hozzánk is ellátogatott az olimpiai láng!

Augusztus 7. és 11 között került megrendezésre településünkön az „Őrzök” elnevezésű ingyenes napközis tábor. Ennek az új és igazán jól sikerült kezdeményezésnek a lebonyolítását Szabó Gina védőnő és Nagy Beáta polgármester közösen végezte. A tábor fő célja volt, hogy az egészségnevelési és bűnmegelőzési ismereteket interaktív módón adja át a 6 és 14 éves gyerekek részére. Az elnevezés is abból ered, hogy minden nap egy testi-lelki-mentális egészséget „Őrző” szakember illetve rendvédelmi szerv adta át ismereteit a táborlakoknak. A déli meleg ebédet az önkormányzat biztosította a gyerekeknek térítésmentesen. A Megyei Polgárőrszövetség, a Téti Önkéntes Tűzoltók, a Téti Rendőrőrs, a Megyei Vöröskereszt dolgozói, önkéntes munka keretein belül ismertették meg a gyerekekkel a munkájukat. Nagyon köszönjük a lelkiismeretes és önzetlen hozzáállásukat!  Táborzáróként egy barátságos, jókedvű, zenés szeretet- vendéglátáson vehettek rész a gyerekek, ahol Kara Ákos országgyűlési képviselő úr is megtisztelt bennünket. Szeretnénk az „Őrzők” tábor megrendezéséből hagyományt teremteni.

Június 1-én került sor az első magyar bélyeg kibocsátásra, melynek 150 éves jubileumi évfordulója alkalmából vándorkiállítás került bemutatásra Gyömörén a Kultúrházban szeptember 16-án és 17-én. A kiállítást Takács Tibor gyűjtő, a Gyömörei II. Rákóczi Ferenc Ifjúsági Bélyeggyűjtő Kör vezetője mutatta be az érdeklődőknek.

Hatalmas sikerrel zárult a 2017. szeptember 23-án Gyömörén rendezett Toronyiránt Kézműves Vásári Forgatag. A rendezvény, ahol a régi vásárok hangulatát keltettük életre, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a Gyömörei Önkormányzat közös szervezése volt. Közel 1000 fő és több, mint 40 árus látogatta meg a vásárt. A rendezvény 10 órakor kezdődött, és a hivatalos megnyitóig is színes programok várták az érkezőket. Fellépett a Téti Majorette Csoport, a Gyömörei Gesztenyés Óvoda néptánccsoportja, a Hajnalcsillag Dalkör, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület tanodáinak csoportjai, valamint nagy sikerű előadást tartott Rudi bohóc is. A Vásár Jósnője is már 10 órától várta a jövő titkaira kíváncsi embereket.
A Megnyitó után közvetlenül átadásra kerültek a következő díjak: Toronyiránt Vásári Forgatag Legjobb Lekvárja, Legjobb Szörpje, Legjobb Pálinkája, Legjobb Terménykosara. Ezután a Garabonciás Együttes adott nagy sikerű koncertet. A koncert után kezdődött a Toronyiránt Váltófutás, amelyen a megye 7 tanodájának csapatai mérték össze gyorsaságukat. Az eredményhirdetésig Táncház szórakoztatta a rendezvényen megjelenteket.
Az eredményhirdetés után következett a Toronyiránt Vásári Forgatag Legjobb Terménykosara címre nevezett terménykosarak árverése, amelynek bevételét a szervezők a gyömörei „Új esély” Tanodának ajánlottak fel. A délután folyamán a Romungro Gipsy Band adott 1 órás koncertet hatalmas sikerrel, kicsik és nagyok együtt táncoltak az együttes muzsikájára. Majd Klinga Péter, a Győri Nemzeti Színház színésze zenés előadásával szórakoztatta a közönséget. Ezután következett a Miskolci Illés EmlékZenekar koncertje. A Toronyiránt Vásári Forgatagot tűzijáték zárta.
Mindezek alatt folyamatosan zajlott a Vásár, a népi fajátékok kipróbálása, a lovaskocsikázás, arcfestés, kézműves foglalkozások, lekvárkóstolás.
Hatalmas összefogás eredménye a Toronyiránt Vásári Forgatag, mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez!

Lelket melengető koncertet hallgathattunk november 10-én pénteket 18 órakor a Kultúrházban a Hangraforgó Együttes tolmácsolásában, a Gyömörei Könyvtár szervezésében. F. Sipos Bea és Faggyas Zoltán alkotják ezt a verséneklő együttest, akik előadásukban klasszikus és kortárs magyar költők versei mellett népdalokat, népénekeket és történelmi énekeket is megszólaltattak. Elmondták még, hogy fontosnak tartják a magyar történelem, a magyar költészet hagyományainak ápolását, és ezeknek versben, dalban való közvetítését minden korosztály számára. Aki jelen voltunk a koncerten elmondhatjuk, hogy igazán felejthetetlen élményben volt részünk. Köszönjük!

Az idősek napja alkalmából Menyhárt Miklós doktor úr egészségügyi tájékoztató fórumot tartott november 24-én pénteken 18 órakor a Kultúrházba. Az előadás témái: Időskori betegségekdemencia, Alzheimer-kór. Az előadás ingyenes, mindenki számára szabadon látogatható volt.

Hagyományt szeretnénk teremteni azzal, hogy december 9-én szombaton délelőtt 10 órától minden gyömörei gyereket várt a Kultúrházban a Mikulás. Az Önkormányzat szervezésében csomagot kapott minden gyermek (16 éves korig), illetve játszóházzal, kézműves foglakozással szórakoztattunk mindenkit, aki ellátogatott hozzánk.

Immár 13. alkalommal rendeztük meg a hagyományos Adventi Koncertet, ami december 17-én délután 15 órakor volt a Katolikus templomban. A falu idős embereiről szeretnénk ilyenkor elsősorban megemlékezni, hiszen tudjuk, hogy milyen fontos az ő tiszteletük, hogy mennyi minden az az érték, amit ők képviselnek, illetve az idén született kisgyermekekről, akik magukba hordozzák a jövő ígéretét.

2017. évben 2 alkalommal is szerveztünk véradást a településen. A Magyar Vöröskereszt Gyömörei Alapszervezete az Önkormányzattal együttműködve május 18-án és augusztus 24-én várta az önkéntes véradókat a Kultúrházba. Köszönjük mindenkinek, aki vérével hozzájárult a rászorult betegek életmentéséhez.

Ilonkapuszta is átszámozásra került, így már csak a jelenlegi Rózsa Ferenc utca átnevezése illetve átszámozása van hátra, de ezt eddig a Népszavazás miatt, most pedig a közelgő választás miatt még nem lehet megváltoztatni.

Június 3-án került megrendezésre a Gyömörei Sportpályán az U14 Bajnoki mérkőzés, ahol Gyömöre csapata 1. helyen végzett, így Bajnokcsapat lett. Gratulálunk, és köszönjük mindazoknak, akik a siker érdekében időt, energiát, erőt nem kímélve segítették a csapatot.

Végül szeretnénk gratulálni Dr. Nagy Miklósnak, Gyömöre Község díszpolgárának, aki ebben az évben megkapta a Cziráki Margit életműdíjat. A díjat a „kultúra alázatos szolgálatáért”, a megye kórusmozgalmának, zeneoktatásának alakításáért adományozta a Bagatell Alapítvány Dr. Nagy Miklósnak, aki fél évszázadon át aktív részese, irányítója volt a Győr-Moson-Sopron Megyei zenei életnek."

Nagy Beáta polgármester

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük