JELENTKEZÉS az „Őrzők” gyermektáborba 2019

Kedves Szülők, Nagyszülők!

A Védőnői Szolgálat és Gyömöre Község Önkormányzata szeretettel várja gyermeküket, unokájukat az

„Őrzők” elnevezésű gyermektáborába

2019. augusztus 5 – 9-ig 9:00 - 16:00 óra között.

A tábor helyszíne: Gyömöre, Kultúrház mögötti terület (Rendezvénysátor)

A tábor célja, hogy a résztvevők bűnmegelőzési, természetvédelmi és egészségnevelési ismereteit bővítsük, továbbá az, hogy a szülők segítségére legyünk a gyermekek felügyeletének biztosításában. A táborba főleg gyömörei és szerecsenyi gyermekeket várunk, 6-14 éves korig. Délutáni programjaink nyitottak, felnőtt kíséretében minden érdeklődő részt vehet rajtuk.
A rendvédelmi szervek programjain kívül egészségnevelési, természetvédelemi, állatvédelemi, kézműves foglalkozásokkal készülünk.
A jó hangulat fokozása érdekében interaktív zenés programokkal és sporttevékenységekkel is kedveskedünk a gyermekeknek.
Kérjük a szülőket, hogy tízórait csomagoljanak gyermeküknek, meleg ebédet minden résztvevő számára biztosítunk. Továbbá felhívjuk a kedves szülők, nagyszülők figyelmét, hogy a tábor ideje alatt készült fotók publikálásra kerülnek. Amennyiben gyermeke, unokája részt szeretne venni a programon, kérjük, hogy telefonon jelezze részvételi szándékát!
Felhívjuk a figyelmet, hogy csak 35 fő gyermek fogadására van lehetőség. A létszám feltöltése jelentkezési sorrendben történik.

Jelentkezni 2019. 07. 22 – 25-ig lehet, 900 - 1200 óráig.
FACEBOOKON nincs lehetőség a jelentkezésre!
Reméljük felkeltettük Ön és gyermek érdeklődését.

Tisztelettel és üdvözlettel:
Szabó Gina védőnő, Nagy Beáta polgármester
Tel: +36-20/917-7319

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük