Gyászhír: Dr. Nagy Miklósné

„A tett, a szó, mit szeretetből adtál, Velünk marad, örökre elkísér.” Turóczi Zoltán DR. NAGY MIKLÓSNÉ Gyömöre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és a település minden lakója nevében őszinte részvétemet fejezem ki … Továbbiak

ÉRTÉKes beszélgetések (folyamatos)

A projekt megvalósítása során programsorozatként kerülnek megszervezésre az ÉRTÉKes Beszélgetések, melyek célja, hogy az előadásokon, majd az azokat követő moderált beszélgetéseken keresztül felhívjuk a figyelmet a helyi értékekre. Éppen ezért … Továbbiak

Bűnmegelőzési előadások (folyamatos)

A projekt során Gyömöre és Szerecseny településen is valósulnak meg Bűnmegelőzési előadások. Az előadások alkalmával a résztvevő fiatalok és idősek – akik egyébként napjainkban a bűncselekményeknek leginkább kitett célcsoportoknak tekinthetők … Továbbiak