2021. szeptember 22-én került megrendezésre a „Helyi identitás és kohézió erősítése Gyömöre és Szerecseny településeken” című projekt keretében a harmadik Szomszédünnep és Elszármazottak Találkozója Szerecsenyben, amelyre a régóta tartó COVID vírushelyzet miatt sokat kellett várnia a helyi közösségnek. A meghívottak körét a szomszéd településen lakó és elszármazott idősekre is kiterjesztették. Az úgynevezett Idősek Estjén Bolla Gyula polgármester köszöntőjét követően hagyományos módon virággal köszöntötték a település 65 év feletti lakosait. A rendezvényre helyszínére, a Faluházban található tornaterembe a mozgásukban korlátozott időseket a sportegyesület kisbuszával szállították. Bár a részvételi arány némileg elmaradt a korábbi években tapasztalhatótól, de szerencsére azért sokan megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel. Az ünnepség az előadások sorát Takács Zoltán és Csikó Teodóra győri színész fellépése nyitotta meg. Ezután közös vacsora következett, amelyet követően Kara Ákos országgyűlési képviselő is köszöntötte a rendezvény résztvevőit, külön a rendezvény legidősebb hölgy, valamint legidősebb férfi résztvevőjét. Az este hátralévő részében élőzene garantálta a meghívott vendégek önfeledt szórakozását. Mindenki nagyon jól érezte magát, sokan táncra is perdültek. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a jelenlévők közösen kapcsolódhassanak ki, együtt mozogjanak, szórakozzanak, találkozhassanak régi ismerősökkel, megoszthassák egymással gondjaikat, örömeiket.
A rendezvények tapasztalatai szerint a település lakosai időnként igénylik is az ehhez hasonló nagy volumenű, színvonalas rendezvényeket.
Vélemény, hozzászólás?