Szomszédünnep és elszármazottak találkozója 2021 – Gyömöre

2021. október 3-án Szomszédünnep és elszármazottak találkozója került megszervezésre Gyömöre településen, a TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00005 azonosítószámú projekt keretében harmadik alkalommal.
A program célja az volt, hogy a településen élők helyi identitását erősítsük, valamint az elszármazott embereket, családokat az esemény apropóján visszahozzuk a településre, ahol kapcsolatokat alakíthatnak ki, felidézhetik a településen szerzett emlékeket, új élményeket szerezhetnek, egyénileg vagy csoportban, baráti társasággal vagy éppen családi körben.
A rendezvényt élményalapú programok mentén terveztük és bonyolítottuk le, mely a fiataloknak és az idősebbeknek is tartogatott meglepetéseket. Alapvetően egy olyan több helyszínt érintő feladatsort állítottunk össze, mely játékos, új és hagyományos programelemeket is tartalmazott. A legtöbb pontot elért „csapat” értékes ajándékokban részesült, melyet az esemény után vehettek át. Egyebek mellett VR (Virtual Reality) eszközök, valamint egy drón is gazdára talált.
A település közösségi életének újraindításához több esemény eredeti tervezetét átalakítottuk, melyre a járványhelyzet által sérült szociális és közösségi hálót kívántuk javítani/helyreállítani. Az új elemek közül a VR, azaz a Virtuális Valóság adta lehetőségeket alkalmaztuk, mely az eseményen résztvevők számára óriási élményt jelentett. Az ügyességi, sport és művészeti feladatok elvégzése során többletpontot jelentett, amennyiben a csoport több tagja (több generációja) is kipróbálta és elvégezte a kijelölt feladatokat. A közös élmény, közös játék közelebb hozza egymáshoz a csoporton belüli személyeket, távoli rokonokat, családtagokat, továbbá a generációk közötti feszültséget is képes csökkenteni.
Édességek kóstolására is kínálkozott lehetőség, mely programelem magában foglalta a kiválasztott édességek felismerését (pl. krumplicukor, törökméz, utast ellátó utas roló) is. A fiatalok számára óriási élmény volt a „klasszikus” édességek kóstolgatása, az idősebbek pedig szívesen meséltek az élményeikről az édességekkel kapcsolatban.
Az eseményen a tradicionális finomságok mellett a hagyományos települési rendezvények megszokott elemeivel (körhinta, dodgem) is találkozhattak a résztvevők, melyek segítségével még inkább sikerült javítani a járványhelyzet által alaposan megtépázott megjelenési hajlandóságon, és így a település méretéhez viszonyítva nagy létszámú látogatottságot értünk el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük